St. John´s Lovasudvar Somogyjád
"Ha egy ló társává fogad neked adja mindenét: erejét, kitartását, vad szellemét. De cserébe nem kéri mindened, elég neki megbecsülő Szereteted!"

Rólam azt lehet elmondani, hogy a lovaglással az anyatejen keresztül fertőződtem meg. Édesanyám az állatorvosi egyetem elvégzése után Budapestről költözött Somogyjádra. Az egész egy szolgálati hátassal kezdődött. Mire én megszülettem, már az istállóban ropogtatták a zabot a mai lovaink felmenői. A lovaglással 8 éves koromban kezdtem el ismerkedni.  A versenyzést 12 évesen díjugratással kezdtem, voltam területi kezdő lovas bajnok, és a megyei korosztályos bajnokságokon is jól szerepeltem.

A lovastusával Hercegfalvi Tibor csábítására 1999-es év elején kezdtem el foglalkozni. Ez év végén kijutottam a Vittel-ben rendezett Ifjúsági EB-re Naum 42 nevű lovunkkal. Két év múlva Waregem-ben vettem részt szintén Naum 42-vel a Junior Európa Bajnokságon.

A Junior évek után a Főiskolai tanulmányaim mellet sem hagytam abba a lovaglást. Két fiatal, Cognac és April Sunshine nevű lovakkal készültünk az Ausztriai versenyekre. Itt A kategóriában szereztem helyezéseket köztük több győzelmet is. Közben 6 hónapig Írországban egy gyerekekkel és pónikkal foglalkozó lovasiskolában, majd 3 hónapig Angliában Bettina és Andrew Hoy-nál szereztem fontos tapasztalatokat.

2006-ban gyógytornász diplomát szereztem és két fiatal lovunkkal, kezdtem el dolgozni. 2008-ban megszületett a kislányom, majd két év kihagyás után 2010-ben tértem vissza a versenyzéshez. Nem kis cél volt kitűzve az idény végére. Zizi St. Johns nevű lovammal szerettem volna minősülni a Franciaországban rendezett fiatal lovak világbajnokságára. Ez kitartással, akaraterővel és sok-sok családi segítséggel sikerült is. A világbajnokság egy életre szóló élményt jelentett, hihetetlen volt a „nagymenők" között versenyezni.

Ez után azt gondoltam, hogy szeretném ezeket, a tapasztalatokat és tudást átadni másoknak is. Szeretnék lehetőséget biztosítani azoknak a gyerekeknek, akik eljutottak egy szintre, de nem tudnak hol tovább tanulni és versenyezni. Szeretném sok gyerekkel megismertetni azt a csodálatos élményt, amit egy lóval való munka és foglalkozás ad.

 

Asztali nézet